Hatvan éve történt

Az alagút építése

A Budapesti Elektromos Művek jogelődje által létesített és jelenleg is az ELMŰ tulajdonában és kezelésében levő Duna alatti kábelalagút a második világháború időszakában és utána még mintegy évtizedig fontos nemzetgazdasági, stratégiai, üzemviteli szerepet töltött be, amely feltétlenül indokolja a megőrzését az utókor számára és bemutatását most már kötöttségek nélkül.
A környezetvédelmi és településfejlesztési miniszter, valamint a művelődési és közoktatási miniszter együttes határozatával 1990-ben a kábelalagutat „műemlékké” nyilvánították.

Ismert a főváros földrajzi adottsága, a Duna folyam jelenléte következtében. Ez a villamosenergia-ellátás szempontjából is fontos tényező, mivelhogy a főváros két része közötti kábelösszeköttetés létrehozása kezdettől fogva sajátos műszaki feladatot jelentett és természetesen jelent ma is. A kelenföldi erőműből indított kábeleket a hidakon vezették át, többségüket a földrajzi helyzet következtében a déli vasúti összekötő hídon. Ezek a kábelek az országnak a Duna által megosztott részein telepített erőművek összeköttetését is jelentették. A kábelek meghibásodása sok fogyasztót, üzemet, intézményt érintett, működésüket megzavarta, stratégiai problémákat is felvetett. A kábelhibák jelentős része az ólomköpenyen keletkezett repedések miatt következett be, amit a rázkódás és hosszanti irányú húzóigénybevétel váltott ki. A stratégiai szempontok fontosságának a politikai helyzet révén bekövetkezett növekedése gyökeres megoldás keresésére terelte a figyelmet. Ez pedig a kábelalagút létesítése volt
Az előzőkben ismertetett okok miatt 1935-ben döntés született a kábelalagút megépítéséről. Az 1938-ban elvégzett próbafúrások kedvező eredményei alapján 1939-ben megkezdődött a kábelalagút tervezése. Budapest Székesfőváros polgármestere elvi engedélyt adott arra, hogy Budapest Székesfőváros Elektromos Művei a déli vasúti összekötő hídtól 120 m-re délre a Duna alatt kábelalagutat létesítsen a főváros bal parti, pesti részét villamos árammal ellátó főkábelek légoltalmi szempontból biztonságos elhelyezésére, átvezetésére. A határozat rendelkezése értelmében az alagút építését a Fővárosi Vízművek közreműködésével kellett lebonyolítani, a már korábban épített Duna alatti alagutak tervezésénél és a munkálatok végrehajtásánál szerzett tapasztalatok alapján.
1941 márciusában a végaknák építésével kezdődött a kivitelezés. A végaknák alsó 4 m magas része keszont alkotott. Mindkét oldalon két-két légsűrítő működött, villamos motoros hajtással. A kábelalagút bányászmódszerrel, kézi előrehajtással, nyomás alatt épült. A levájást a két sorban rakott 25 cm vastag téglagyűrű falazása követte. Az alagút fenekén összegyűlt vizet rostált kaviccsal körülvett, 10 cm átmérőjű csőben vezették a végaknák fenekén kiképzett vízgyűjtő medencébe (zsomp). Miután a két félalagút összeért, a biztosító téglagyűrűt levakolták. A középtől kifelé haladva épült meg a 20 cm falvastagságú vasbeton béléscső. A 25 cm vastag téglagyűrű és a 20 cm vastag vasbeton béléscső közé 2 cm vastag habarcsot préseltek be az esetleges üregek kitöltése céljából. Az e célt szolgáló vascsöveket trikozálos cementhabarccsal betömték. Végezetül elvégezték a vasbeton béléscső belső simítását. A kábelalagút Duna alatti részében két oldalt öt-öt 30, 23, 26, 21, 15 cm széles, folytonos betonpolc készült. A polcok között közlekedésre rendelkezésre álló folyosó szélessége 80 cm, magassága pedig 185 cm.
A folyosó padozata előregyártott betonelemekből összeállítva készült. Az ezeket tartó konzolok úgy vannak kialakítva, hogy alul az alagútba beszivárgott víz a lejtés miatt az aknák talpánál kialakított zsompokba folyhasson. A kábelalagút építése 1943 őszén fejeződött be.
A középfeszültségű főelosztó (30 kV) és elosztó (10 kV) kábeleket a kábelalagúthoz kellett vezetni. Erre a célra kábelfolyosót létesítettek, amely a kábeleknek a korábbi nyomvonalától a kábelalagút aknájához való bevezetésének célját szolgálta. A folyosó oldalfalán a betonpolcokon a kábelek olyan sorrendben voltak elhelyezve, hogy azok sem a kábelfolyosókban, sem az alagútban ne keresztezzék egymást. Mivel az alagút hossza a kábelfolyosókkal és az aknákkal együtt mérve meghaladta a kábelek gyártási hosszát, kábelkarmantyúkat kellett szerelni, ezeket öntöttvas burkolat helyett acéllemezből készített burkolatba helyezték és ezt száraz homokkal töltötték meg, ezzel elkerülték azt a veszélyt, amely a karmantyúhiba esetén a karmantyú belső túlnyomásának hatására annak szétrobbanását s a szétrepülő repeszdarabok által más, a közelben levő kábelek sérülését okozhatta volna. Ezenkívül megelőző védelmi intézkedésként a kábelekről az itatott, korrózióvédő jutatekercselést is eltávolították.