Isaac Newton angol fizikus és matematikus (1642-1727) mozgástörvényei a testek erő hatására történő mozgását írják le. A három mozgástörvény:

Első mozgástörvény

Az a test, amelyre nem hat vonzó vagy taszítóerő, megtartja nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgását. A testeknek ezt a tulajdonságát, amely a nyugalmi állapot vagy a mozgás fenntartására irányul, a testek tehetetlenségének nevezzük. A golflabda mindaddig mozdulatlan, amíg a golfütővel ütést nem mérnek rá. Ha már mozgásban van, akkor megtartja mozgásállapotát, de két erő lassítja: a gravitáció és a súrlódás (légellenállás).

Második mozgástörvény

Ha egy testre erő hat, akkor a test mozgásba lendül, gyorsul, lassul, megáll vagy irányt változtat. Az erő nagysága, a létrehozott gyorsulás mértéke és a test tömege között meghatározott összegfüggés van. A testre ható gyorsítóerő (N) egyenlő a test tömegének (kg) és a létrehozott gyorsulásnak (m/s²) a szorzatával. Minél nagyobb az erő, annál nagyobb változás áll be a mozgásban. A putter nevet viselő golfütővel könnyedén megütött golflabda gyorsulása sokkal kisebb lesz, mint azé a golflabdáé, amelyet teljes erőből megütnek egy másik típusú golfütővel, a driverrel.

Harmadik mozgástörvény

Ha egy test egy másik testre erőhatást gyakorol, akkor a másik test ugyanolyan nagyságú, de ellentétes hatású erővel hat az első testre. Ez azt jelenti, hogy az erők, mindig párosával lépnek fel, vagyis hatóerőként (akció) és ellenerőként (reakció).  Például azt az erőt, amely a lövedéket kirepíti a puskacsőből (hatóerő) egy egyenlő nagyságú, de ellentétes irányú erő (ellenerő) kíséri, amely a fegyver visszarúgásában nyilvánul meg.