Szilárd Leó (1898-1964) fizikus tanulmányait a budapesti műegyetemen kezdte, majd a Humboldt Egyetemen folytatta. Termodinamikai tárgyú doktori értekezésével sikerült felkeltenie Albert Einstein érdeklődését. Vizsgálataikból született meg az Einstein-Szilárd-hűtőgép, amelynek lényege, hogy a hűtőközeg folyékony fém, amit elektrodinamikus úton, mozgó alkatrész nélkül áramoltatnak.

1929-ben a hőtan egy régi paradoxonához hozzászólva megalkotta a Szilárd-féle jól informált hőerőgépet. Dolgozatában máig érvényes módon vetette fel, hogy az információról mint fizikai mennyiségről érdemes gondolkodni. Ugyanebben az évben szabadalmaztatta a ciklotron elvét.

1933-ban kidolgozta a neutronok láncreakciójának elméletét, amely az erős nukleáris kötésben rejlő magenergia felszabadítását hivatott lehetővé tenni. Javaslatára kísérletet végeztek: ennek során kimutatták, hogy a röntgensugarakkal neutronok kibocsátására késztethető berilliummagok mellett létezhetnek a neutronok által kiváltott radioaktivitású, sugárzó berillium-magok is. Ezt ma Szilárd-Chalmers-effektusnak nevezzük.

1939 januárjában a Columbia Egyetemen Walter Zinn-el végzett kísérlet az urán neutron-emissziójának felfedezéséhez vezetett, amin a láncreakció alapul. Szilárd Leó 1939 júliusában felismerte, hogy grafitból és uránból álló rendszerben létre lehet hozni a láncreakciót, amely 1942. december 2-án megvalósult. Szilárd a láncreakciót megvalósító urán-grafit rendszert Enricó Fermi és a saját nevére szabadalmaztatta.

1949-ben a biológia felé fordult. E területen talán legnagyobb eredménye a chemosztát kifejlesztése volt (olyan eszközé, amely időben változatlan körülményeket biztosít egy szaporodó baktérium-populáció fenntartására).